Most egy kicsit filozofálunk

Ma kicsit filozofikus hangulatba ringattam magam.

Ennek két oka is van, az egyik egy szép, kerek évforduló, a másik az utolsó levelünkre érkezett reakciók.

Nézzétek el nekem, ha kicsit komolyabbra fordítom a szót. Csak hogy lássátok, mi ilyenek is tudunk lenni! A lazaság egy eszköz, mely közelebb hoz bennünket egymáshoz. Ha érteni akarjuk egymást, egy nyelvet kell beszélnünk.

Meglepően sokan ragadtatok billentyűzetet, hogy válaszoljatok kérdésünkre.
A válaszokat olvasva melegség öntötte el a szívemet, határozottan megerősödött bennem a küldetéstudat. Már majdnem elfelejtettem miért vágtunk bele.

Ha rajtam múlna, én egészen más tantárgyakat vezetnék be az iskolákban. Vagy legalább átalakítanám a rendszert, kevesebb lexikális tudás, több gyakorlati segítség.
Mire gondolok?

Megtanítanám, hogy:
- hogyan működik az elménk
- hogyan tudunk egészséges, jól működő kapcsolatokat kialakítani
- hogyan váljunk jó szülővé
- hogyan alakíthatjuk ki önbecsülésünket és önbizalmunkat

Hiszen ha ezekkel „gáz” van, semmi nem működik.
Mi több, hogyan tarthatjuk fenn folyamatosan megszerzett önbizalmunkat? Mert ez sem könnyű. Nap, mint nap érnek bennünket olyan hatások, amik állandóan rombolják a magunkról kialakított képet.

Érezted már igazságtalannak, amikor egy pillanatnyi rossz teljesítményed miatt a földbe döngöltek, holott te ugyanaz az ember voltál, mint néhány nappal korábban, amikor az elvártaknak megfelelően teljesítettél? Akkor tudod miről beszélek.

Fontos a fizika, hiszen a gravitáció akár tudsz róla, akár nem, működik. És ha a fejedre esik egy tégla, akkor bizony betörik a fejed ( meg ha igazat szólsz ). Ismernünk kell a természet törvényeit, ne járjunk már úgy, mint az ősember, aki a villámban isten haragját vélte felfedezni.
Mi szükségünk van azonban arra, hogy pontosan ki tudjuk számolni milyen gyorsulással esett a tégla, milyen sebességgel és erővel csapódott a fejünknek? Mennyivel fontosabb ennél a gondolkodás mechanizmusa!
Mindig lesznek akiket éppen az érdekel, mit, hogyan lehet kiszámolni, megmérni. Ők mélyedjenek el a tudományok részleteiben, de tanítsuk meg őket is másképpen gondolkodni! Különben sosem fedeznek fel új dolgokat, törvényszerűségeket.

Ha mindig ugyanazt csinálod, ugyanúgy, miért vársz más eredményt?
Nincs vesztegetni való időnk, naponta, óránként, percenként veszteség ér bennünket. Minden ember folyamatosan veszít, mégpedig időt.

Gábor írta:
„Egy dolgot kell figyelembe venni: Magyarországon élünk. Ez Lakodalmas Lajos, Kadlott Károly büntetett előéletű, Várady Roma Café, Nagyecsedi Fekete Szemek, Isaura felszabadítására pénzt gyűjtők, és Győzike országa (Tovább is van, mondjam még :).”

Muszáj ennek így lennie?
A döntés a miénk.

Én hiszem, hogy bármilyen gondunk-bajunk van, bármilyen messziről induljunk is, képesek vagyunk a teljes megújulásra.
A leghosszabb út is az első lépéssel kezdődik.

Mi is, és Ti is, akik olvassátok irományainkat, megtettük az első lépéseket. Lesznek akik lemorzsolódnak útközben, lesznek mindig újak akik hosszabb-rövidebb időre csatlakoznak hozzánk. Az a fontos, hogy őrizzük meg, amit értékesnek tartunk!
Tanuljuk meg, amit meg kell tanulnunk és teremtsünk új értékeket, ha arra van szükség.
Velünk tartasz, vagy más utakat keresel?
A Te döntésed.
Köszönjük, ha eddig velünk voltál.!
Ha maradsz ígérjük, hogy ezután sem ígérünk semmit, amit viszont betartunk!
Csupán lehetőségeket mutatunk Neked. Hogy mit kezdesz vele, a Te döntésed lesz.

Egyetértesz? Tiltakozol? Írd meg nekünk!

Nincs más hátra, mint előre!!

Mostanság semmi extra nem történt velünk. Az elmúlt napjainkat kitöltötte egy verselemzéssel egybekötött vers összehasonlítás.
Van egy kedves VIP tagunk, akitől olyan mélyenszántó sorokat kapunk, hogy rögtön padlót fogunk tőle. Azonnal, kíméletlenül, totálisan kisüti az agyunkat.
Most is jött egy, amiben a számítógépház falán alvó pók mozdulatlanságát méltatja. Van benne tartalom, meg ritmus meg minden. Mind a két sorban. Engem személy szerint annyira meghatott, hogy rögtön párhuzamot véltem felfedezni az alvó pók és az alvó villamos között. A különbség csupán annyi, hogy az utóbbi álmában azért csenget egy picit. Meg még talán, hogy az egyik a gépházban fekete, a másik meg a remizben hosszú. Más közös vonásuk szerintem nincs.
Ezenkívül Ildikó még elment pénzbehajtani.
Elméletileg. Ő szokott ilyet, de csak vasár- és ünnepnapokon. Amikor otthon van a családi páncélozott tréler. De aztán gyakorlatilag otthon maradt, mert nincs se vasár-, se ünnepnap.
Egyébként nekem sem volt ünnepnapom.
Az elmúlt 5 évet kocsiban töltöttem. Mindenhova, még a 200m-re levő boltba is kocsival mentem. Aztán, úgy hozta a sors, hogy jelenleg csak egy kocsink van, amivel eltávozott a család. Nekem időre kellett mennem tárgyalni az 5 km-re levő szomszéd faluba. Mi a megoldás? Hát a bicikli!!!!!
Azt mondják, ezt nem lehet elfelejteni. Bár úgy tűnt, hogy a lábizmaim ezt nem tudták. Valamikor 5 éve nem jelentett különösebb gondot 5 km-t tekerni, emelkedőnek fölfelé.
Bezzeg most! A fokozatok a következők voltak:

- Milyen tök jó mozogni egy kicsit!
- Hát, azért már …..nem vagyok a régi!
- Belejövök,……. nem lesz itt……..semmi gond!
- Wazze…..odaérek….így….időre…?
- Hogy…….én……mekkora……idióta………vagyok!
- Gyorsabban………..odaérek…….ha leszállok és tolom.

Hát ennyi. Kb. a 3. pont környékén már kezdtem azt érezni, hogy legszívesebben hagynám a francba az egészet. Kell nekem ez? Minek görcsölök itt, hisz majd meghalok! Abszolut nem olyan hangulatban voltam, mint a girl a képen!

De ilyen nincs!!!!!! Nem dobhatom be a törölközőt !

* 15 perccel előtte már nem mondunk le tárgyalást
* Késni nem késünk, mert mi nem arról vagyunk híresek.
* Nem szórakozásból egyeztettem a tárgyalást, hanem mert a középtávú céljaim megvalósításához szükség van az együttműködésre.
* A másikkal szembeni tiszteletlenség iskolapéldája lett volna, ha semmibe veszem az idejét.

Tehát nincs más hátra, mint előre!
Fogcsikorgatva, anyázva, utolsó „erőtartalékaimat” összeszedve tekertem azt a nyamvadt biciklit.
Aztán odaértem időre, megegyeztünk, és hazafelé már sokkal könnyebben ment minden.
Ez egy apró kis szösszenet, de a fajsúlyos dolgoknál is ugyanúgy működik a folyamat.
Te voltál már így? Mit csináltál? Visszafordultál vagy mentél tovább előre?
Ha az utóbbit tetted, milyen érzés volt utána?
Ugye király?

Magunkhoz kellett, hogy térjünk!

Sajnos, nem jókedvünkből tértünk magunkhoz! Nem volt más választásunk!
Ki kellett keljünk a révületből!
Mert tegnapelőtt elmentünk termet bérelni a belvárosban.
Egyébként hobbyból is szoktunk ilyet csinálni, szerintünk ez jó!. Mindenkinek meg van a maga heppje! Azonban most megvolt az okunk is rá.
Annyira nagyon szoktuk figyelni az oldalunk látogatottságát, mint Micimackó a mézes bödön telítettségét. Nagyon sokan jöttek hozzánk a különböző keresőkön keresztül.
Ez azért van, mert mindketten ott voltunk azon a foglalkozáson, ahol a keresőoptimalizálás volt a téma. Tehát duplán figyeltünk a dologra.
És tudjátok mi volt a varázsszó, amit kerestek? Megsúgom: kérdezéstechnika.
Idejött hozzánk egy rakás user, és erről a témáról keresett anyagot. Végigbogarászott mindent, a stat. szerint min. 3 percet töltött az oldalon, és annyira nem talált semmit, mint az eltévedt Robin Hood Baktalórándháza határában.
Esetleg azt is érezhette, hogy jól átdobtuk a palánkon. És tényleg! Lehet, hogy jogosan?
Az oldalon nincs semmi a kérdezéstechnikáról!
De most őszintén: Miért ne írtuk volna be éppen ezt a szót? Hely az volt hozzá!! Te nem írtad volna be?

Innen már nem egyszerű nyerni!
Mi azonban megpróbáljuk, mert azt hallottuk, hogy azért vannak kivételek! Senki nem mondta, hogy éppen mi leszünk azok, de ettől még a mondás igaz lehet.
Ugyanis ebben a témában lehet elméleti anyagot átadni, de nem sok értelme van. Nem azért, mert nem képes felfogni, aki olvassa, hanem mert akkor hatékony igazán, ha rögtön gyakorolja is a versenyző.
Na, ezért béreltük a termet!

Mi most jól meghatódtunk!

Mikor még csak ötlet volt a Gyorsítósáv, azt gondoltuk Ildikóval, hogy az igazi mérföldkő az lesz, ha elkészül az oldalunk. Utána már minden megy magától. Az oldal elkészült, de azután is kellettünk hozzá.
Az igazi vesszőfutásunk akkor kezdődött csak igazán. Be kellett lakni a helyet, meg kellett szokni a működését, és le kellett küzdeni az időközben felmerülő technikai problémákat.
Mikor ez is elkészült, bemutattuk a zsűrinek. Jöttek is a visszajelzések, a jóindulatú kritikák! Roppant hasznos volt, köszi egyébként mindenkinek.
Ezután valamit módosítottunk, valamit nem. Amit először elképzeltünk, annak már csak a halvány emlékénél tartunk, de úgy éreztük, hogy egyre kerekebb lesz a dolog.
Miután így kikerekedetünk, elkezdtük felpakolni a tartalmat. Mivel ebben is egyediek akartunk lenni, annyira nem volt egyszerű a mutatvány! Ez még folyamatban van, de már valami látszik.

És akkor eljött a mai nap.
Amikor is elkezdtük megszólítani egyesével azokat az embereket, akik az elmúlt időszakban kapcsolatba kerültek a lappal.
Valami olyan érzést képzelj el, mint amikor először állsz szinpadon. Vagy bemész szóbelizni valahova. A lelked nyugodt, mert rendesen felkészültél, de a vizsgadrukk azért rendesen benned van, bármi közbejöhet.
Így voltunk mi is. Elküldtük a szupertitkos infónkat, meg a fenyegetést. Miszerint ha kell, ha nem jelentkezünk. Aztán vártunk. Fogalmunk sem volt, hogy most mi fog történni. Vagy hogy kell-e egyáltalán történni valaminek.
Aztán elkezdtek jönni a válaszok! Jött pár mail, hogy rossz a cím! Kaptunk pár automatikus választ is. Volt aki kérte, hogy hagyjuk békén! Rendben.
Kaptunk külön megfogalmazott, személyes visszajelzéseket. Miszerint:

• "nagyon jópofa kis levél volt, teljesen feldobta a napom!"
• "totál tele van a gépem, de azért küldjétek a cuccokat!"
• "valóban nem vagytok teljesen normálisak, de / ezért is szeretlek Benneteket"

Ezeket nem én találtam ki, tényleg jöttek ilyen mailek!
Bocsi, hogy ezek után, most nem tudok olyan rettentő jópofa lenni, meghatódtam. De nagyon!

Ezért nem írok most sem a terembérletről, majd holnap!

Királyság van!!!

Örömmel értesítünk minden jó és rosszakarónkat, hogy áthágtuk - tehát át, és nem meg – a tegnap említett technikai akadályokat. Már kezd megint élesedni a kielégítetlen tömeg képe, aki minket akar. De erről nem írok most bővebben.

Viszont ma igen hasznos, eredményes napot zártunk.

Úgy kezdődött, hogy reggel gyönyörűen sütött a nap, mivel terembérleti tárgyalásra mentünk. Nagyon kellemes nyári inges, blúzos laza üzleti szerelésben pompáztunk. Ildikó valami kimondhatatlan nevű tárgyból készül vizsgára, ahol olyan elméleti tudásról kell számot adnia, amit szerencsére soha nem fog használni sehol. Viszont legalább papírja az lesz róla, amivel méltán büszkélkedhet nálatok is. Talán éppen emiatt kicsit gondterheltnek is tűnt.
Az igazi kihívás akkor kezdődött, mikor a metróból kiérve azt láttuk, hogy úgy szakad eső, mint egyszer tegnapelőtt. De talán akkor nem is esett ennyire. Azonban most igencsak. Volt egy db női ernyőnk, ami kb annyit ért, mint Winethou lovának az iszappakolás húsvétkor.

Nekünk csupán 300m-t kellett megtennünk, ami épp elég volt.

Tudod, hogy hogyan lehet az egyszer szakadó esőben kétszer ronggyá ázni? Nem mondom el a titkot, azonban igen fontos szerepe van a két személy és egy kicsi esernyő összefüggésnek. Találgass!!!
Megérkeztünk az üzleti megbeszélésre, ahol úgy festettünk, amit nem szívesen részleteznék, mert lehet , hogy nem vetne ránk túl jó fényt! Szerinted ez ciki? Ha azt gondolod, hogy az, akkor az is. Te mit tennél egy ilyen helyzetben?
Mi azt gondoltuk, hogy tárgyalni jöttünk, tehát tárgyaltunk is! Megkerestük vendéglátónkat, közöltük vele, hogy:
- Bocsika, de kint kicsit esik!
Mire ő kedvesen mosolyogva:
- Igen, innen bentről is úgy tűnik!
Ezek után pedig kibéreltünk egy előadótermet.
Hogy miért?
Egyenlőre legyen elég annyi, hogy azért, mert mi ezt így szoktuk.
Ha kíváncsi vagy az okára, nézz be hozzánk holnap is!
Akkor lehet, hogy megtudod!

Mitől szállt el az agyam?

Olyan ember hírében állok, akinek a hátán fát lehet vágni. Nem azért mert akkora nagy a háta, hanem mert azt is hagyom. De most egy kicsit leszállt a lila.

Valamikor kitaláltuk ezt az oldalt, az volt a cél, hogy a felnövekvő generáció érdeklődő tekintetetének kereszttüzébe olyan információkat helyezzünk, amiktől aztán annyira sikeresek lesznek, mint senki más. Úgy ível a karrierjük fölfelé, hogy azt szem nem bírja követni. És mindezért az Oscar – díj átadáson az anyjuk helyett nekünk rebegnek majd hálát, miközben x számú tv csatorna sugározza ezt szerte a világba. És az a néptömeg aki a képernyők előtt ül, és mindezt bambán szemléli, azonnal leküzdhetetlen vágyat érez, hogy most azonnal mi juttassuk őket is a csúcsra! Amivel nem is lett volna semmi probléma, amennyiben abból az imént említett néptömegből lehet mazsolázni.

Azonban nem ez történt!!!!!

Beszippantott bennünket az informatika sötét, kiismerhetetlen, folyton új problémákat generáló, számunkra kicsit ködös világa.
Egyszerre csak azt vettük észre, hogy a gép előtt keccsölünk délelőtt, délután, este, éjjel.
Olyan ez mint a hétfejű sárkány, aminek ha levágod egy fejét, nő helyette kettő. Már ha te vagy a királyfi. És Te vágod le. Már mint a fejét.

És megismertünk egy századunk formálta, igen egyedi gondolkozásmóddal megáldott embertípusát!
Tippelj, kire gondoltam!!! Soha nem találod ki!

Az informatikus az. Igen, jól olvastad, az informatikus.
Volt szerencséd hozzájuk?

Elsőre tök normálisnak tűnnek a fazonok. Simán képesek beolvadni bármilyen tömegbe.
De egy valamit ne tégy soha, ha jót akarsz magadnak! Soha , ismétlem, soha ne tégy fel nekik informatikai probléma megoldását firtató kérdést!
Mert ők válaszolnak. De úgy, hogy a második félmondat után úgy elveszted a cérnát, hogy utána már a nemi identitásodban sem leszel biztos. Zokogva könyörögsz, hogy valaki szánjon már meg, és nagyobb mennyiségű enyhén sózott sült krumpli túladagolásával segítsen át a teremtőhöz!
Mert ők azt gondolják, hogy te ugyanazt a nyelvet beszéled, mint ők.

A valóság sokkal szörnyűbb!

Hallod amit mondanak, de felfogni képtelen vagy! Hát még kivitelezni!
Ülsz a gép előtt, és próbálkozol. Ez nem jött be. Akkor megint próbálkozol. Ez sem jött be. Aztán megint próbálkozol, próbálkozol, próbálkozol………..

És a kielégítetlen tömeg képe, aki vágyakozva téged akar csúcsra juttatásilag, egyre halványabb lesz. Már nem látod tisztán az arcokat, sem a szőkét, sem azt a mosolygós feketét. Már mazsolázni sincs kedved.

Aztán lekapcsolod a gépet, és mész aludni, mert már hajnal 2 van.
6:00-kor csörög az óra, felkelsz, és kezdődik minden elölről!!!!

Hát ettől szállt le a lila köd!