Miután kikászálódtunk Iván Iljics talicskájából, elkezdtünk azon agylni, hogy milyen karácsonyi meglepit készítsünk számotokra. Valami olyat szerettünk volna, ami nagy, meg csillogó, és senkinek nincs még ilyen, és csak tőlünk kaphatsz ilyet. Gondolkoztunk, gondolkoztunk, gondolkoztunk. Aztán rájöttünk. Mármint arra, hogy ilyet nem tudunk adni. Akkor jött az ötlet a téglaemberkékről.
Nézz körbe magad körül, de ha gondolod tükörbe is nézhetsz. Mindenki azt várja tőlünk, hogy olyan kemények legyünk kívülről, mint a beton, vagy a tégla. Egy olyan téveszme uralkodott el, hogy csak az a „menő”, aki rendíthetetlen, kőkemény, és nem érdekli semmi más a saját érdekein kívül. Tele vagyunk Atom Antikkal. Ha belegondolsz sokszor Te is az vagy, mert ezt várják tőled, és nem szeretnél alulmaradni a várakozásokon. Ezek a téglaemberkék a megkezdhetetlen burokkal élnek párkapcsolatban, nevelnek gyerekeket, élnek társasági életet. Szerinted mennyire vált természetessé ez a viselkedésmód?
Mennyire tudjuk ezt levetkőzni a szeretteink körében? Le kell-e vetkőzni egyáltalán? És vajon hová vezet, ha nem tudsz otthon sem megszabadulni tőle, mert annyira természetessé vált már számodra is.
Ezeken a roppant okos dolgokon meditáltunk, mikor kipattant az ötlet, hogy gyűjtsünk össze ilyen Embermeséket. És adjuk oda karácsonyra.
Azért, hogy állj meg egy kicsit Te is!
Ülj le és pakold rendbe a dolgaidat saját magaddal!
A történetek befejezetlenek. Ha ráismersz bennük életed egy-egy momentumára, az nem véletlen. Az sem véletlen, ha a környezetedben élőkre, viselkedésükre, gesztusaikra gondolsz a hallottak alapján.
Az a célunk, hogy elgondolkozz, mi van a téglán belül. Ha megnézed a téglaasszonykát meg az emberkét, láthatod, hogy mindkettejük fejében kérdőjelek villódznak. És köztük is.
A kérdések amiket boncolgatunk, az először az, hogy mi van bennünk?
Nem egyszerű ezt helyrepakolni magunkban, azért is javasoltam, hogy ülj le a fa alá. Mert ehhez idő kell, meg pár szempont, ami alapján eldöntheted. Ha már úgy gondolod, hogy ezzel kész vagy, akkor jön a következő kérdőjel kibontása.
Mi van köztünk?
Az ember, akivel együtt élek tényleg azt adja nekem, amit várok tőle?
Én azt adom neki, amit tőlem vár?
És ez valóban így van, vagy csak én gondolom így?
Hajnal kettő környékén a tajga óriási csillagos ege alatt hanyatt fekszik Iván Iljics egy talicskában, és a világ összefüggésein meditál.
- Nézzük csak például Baudelaire-t. Olyan verseket adott a világnak, amilyeneket csak nagyon kevesen. És a végén nemi bajban halt meg.
- Aztán itt van Shakespeare. Akinek a drámái soha nem veszítenek aktualitásukból, pedig már pár száz éve meghalt. És miben halt meg? Nemi bajban!
- De nem kell messze menni! Itt van Vlagyimir Iljics Lenin. Aki egy világbirodalom alapjait rakta le. És miben halt meg? Hát persze, hogy nemi bajban!
- Erre itt vagyok én, Iván Iljics. Egy akkora és olyan egészséges szerszámmal, ami méltán vált ki elismerést a nőkből, viszont egy értelmes gondolatom sincsen!
Így jártunk mi is! Feküdtünk a talicskában, néztünk ki a fejünkből és ennyi.
Biztosan Te is voltál már így. Körbevesz a langyosvíz, ami se nem hideg, se nem meleg. Jó is meg nem is.
De nem találsz magad körül semmi olyat, ami kimozdítana belőle. Valahol legbelül tudod, hogy el kellene indulnod, de fogalmad sincs, hogy merre meg miért.
Aztán egyszer jön egy impulzus, amitől megvilágosodsz. Kívülről jön, nem belőled indul ki. Valaki mond valamit, történik veled valami, ér egy olyan hatás, ami elindítja a szikrát, ami aztán berobbantja a motort.
És akkor végre elindulsz.
Nálunk ez a szikra egy rendezvény volt. Meghívást kaptunk egy borkóstolóval egybekötött gasztronómiai orgiára. Még mielőtt vizualizálnád, ez az ízek orgiája volt! A Dohány utcában a Pántlika Borház adta a helyszínt, és a Reneszánsz Hölgyek Társasága készítette az étkeket és alkotta a társaság magját.
Egy méterrel a járdaszint alatt, egy hangulatossá varázsolt pincében gyűltünk össze.
Nekem Kepes András Desszert című régebben futott műsorát juttatta eszembe.
Olyan emberek ültek egymás mellé egy asztalnál, akik egyébként nagyon kicsi eséllyel találkoztak volna egymással. Volt ott nyugdíjas mérnök, tanárnő, informatikus, country énekesnő, családanya, diplomata feleség, kereskedő, ingatlan forgalmazó, közéleti beszédíró és korabeli népi hangszereket megszólaltató zenész.
Fantasztikus volt, hogy arra a pár órára eltűntek az életünkből a nézettségi mutatók, a profit, a gazdasági helyzet, a vallási vagy politikai nézetkülönbségek, az éppen aktuális celebek roppant érdekfeszítő ténykedései. Kiszakadtunk a mából, megállt a futószalag arra az időre.
Felváltotta a bennünket folyamatosan körbevevő őrületet egy kellemes hangvételű, őszinte beszélgetés. Az igazi értékekről, amik eltűnőben vannak a mostani jelenünkből. A szeretet, a tisztelet, a megbecsülés, az alázat, a tolerancia.
Mindenki bemutatkozott, a többiek meghallgatták. Ha valami nem szerepelt a bemutatkozásban és kíváncsiak voltunk rá, megkérdeztük.
Beszélgettünk.
Mi ott 18 – 20-an, közösen beszélgettünk.
És e hangulat mellé társultak azok a fergeteges ízek, amiket a Reneszánsz Hölgyek készítettek.
A borház a minőségi boraival társult be, a zenészek pedig középkori dallamokat játszottak korhű hangszereken. Mintha Mátyás király lakomáján vettünk volna részt. Pillanatok alatt elrepült az a pár óra, szinte észre sem vettük az idő múlását.
Aztán a rendezvény véget ért, csak az élmény maradt. És olyan erőt adott, ami kibillentett bennünket a langyosvízből. Ennek örömére el is határoztuk, hogy mi is szervezünk egy ilyen bulit. Ha regisztrálsz a Gyorsítósávon és figyeled a mailedet, rövidesen kapsz meghívót!
Bejegyzések
